2025-26 Téli katalógus

FONTOS TUDNIVALÓK

ÜLŐHELYFOGLALÁS JELENTKEZÉSI SORRENDBEN A programfüzetben szereplő valamennyi au - tóbuszos utazásunknál ingyen biztosítjuk az ülőhelyfoglalás lehetőségét a jelentkezés sor - rendjében. Ez az ülőhelykiosztás az egész utazás során érvényben marad. Kivételes esetben (pl. busztípus módosítás esetén, a hozzátartozók egymás mellé ültetése érdeké - ben stb.) ez a kiosztás változhat. Felhívjuk a figyelmet, hogy az autóbuszok utolsó sorában az ülőhelyek általában csak kissé dönthetőek. Ugyanakkor az utolsó sor ülőhelyei több busz esetében emelt szintűek, ilyenkor onnan jobb a kilátás. A repülőgépes utazásoknál a külföldi partner adja az autóbuszt. A busztípus függ a csoport létszámától is, amely előre nem ismert. Ezek - nél az utazásoknál így előzetes helyfoglalást nem tudunk biztosítani, de a helyszínre megér - kezve az utasok a jelentkezés (*előlegfizetés) sorrendjében választhatnak ülőhelyet. Ezen a Fehérvár Travel idegenvezetője kismértékben módosíthat annak érdekében, hogy a hozzá - tartozók egymás mellett ülhessenek. * A programok meghirdetését követő 1 hétben a repülős utazásokra érkező befi - zetéseket nem érkezési sorrendben, hanem véletlenszerűen (egy véletlenszám-generá- tor segítségével) állítjuk sorba. Tehát az ülő- helyfoglalás szempontjából mindegy, hogy az első héten mikor utalják (fizetik be) az előleget vagy a teljes összeget. Az okokról bővebben honlapunkon olvashatnak.

EXTRA KEDVEZMÉNYES SZÁLLÁSOK VIDÉKI UTASAINKNAK Katalógusunk 8. oldalán négy szállodát is ajánlunk vidéki utasaink számára (Székes - fehérváron, Budapesten és Ferihegyen), melyekben az utazás előtti és a megérkezés utáni éjszakát kedvezményes áron tölthetik el a Fehérvár Travel részvételi jegyének bemu - tatásával. Az ajánlatok úgy lettek kialakítva, hogy könnyű legyen eljutni az indulási/találko - zási helyre. Ezenkívül ezek a szállodák álta - lában kedvező parkolási lehetőséget is bizto - sítanak utasainknak az utazás időtartamára. FIGYELEM: E KEDVEZMÉNYES SZÁLLÁS - DÍJAK 50%-ÁT VISSZATÉRÍTJÜK UTASA - INKNAK UTAZÁSI KEDVEZMÉNY FORMÁ - JÁBAN. Részletek a 9. oldalon. PARKOLÁSI LEHETŐSÉGEK SZÉKESFEHÉRVÁRON ÉS FERIHEGYEN A részletes információkat és tudnivalókat a 101. oldalon és honlapunkon olvashatják.

túlnyomó részét tartalmazzák. Egyes utazá - sainknál azonban fakultatív programokat is szervezünk abból a megfontolásból, hogy biztosítsuk a választás lehetőségét: pihenés vagy újabb látnivalók megtekintése. A legtöbb fakultatív programnál garantáljuk azok indu - lását. Ezek akár 1 fő jelentkezése esetén is indulnak, így utasaink már a jelentkezésnél biztosak lehetnek abban, hogy nem mulaszt - ják el a választott programot. A repülős utazások jó részénél (és egyes bu - szos utazások esetében is) a fakultatív prog - ramokra minél előbb célszerű jelentkezni. Késői jelentkezés esetén előfordulhat, hogy a helyi szolgáltató nem tud már több helyet visszaigazolni.

IDEGENVEZETÉS RÁDIÓS ADÓ-VEVŐVEL

Az utazások sikere nagymértékben függ az idegenvezető szakértelmétől, felkészültségé - től, helyismeretétől, rátermettségétől. Ezért minden csoportunknál nagy hangsúlyt helye - zünk az idegenvezetők kiválasztására és fel - készítésére, akiknek a legfontosabb feladata, hogy az Önök utazását kellemessé és tartal - massá tegyék. Közülük jó páran – az utasok véleménye szerint – a szakma legjobbjai közé tartoznak Magyarországon. Idegenvezetőink munkáját a legkorszerűbb rádiós adó- vevő készülékekkel (audio- guide-okkal) segítjük, ami ugrásszerű minőségi válto - zást jelent az utasok számára. A készülékek használata utasaink számá- ra természetesen ingyenes. A csoportjaink kb. 90%-ánál biztosítunk adó-vevőt, olyan utazásoknál mindenképpen, ahol – a sokéves tapasztalat, valamint uta - saink és idegenvezetőink véleménye alapján – nagyobb szükség van rá. Ugyanakkor be - széd-kihangosító készüléket is tudunk bizto - sítani idegenvezetőinknek. Két utazás között természetesen a vevőké- szülékeket és a fülhallgatókat fertőtlenítjük, a nyakba akasztókat magas hőfokon kimossuk. Az adó-vevő készülékek részletesebb bemu - tatását a 81. oldalon olvashatják. A FEHÉRVÁR TRAVEL HIVATALOS FACEBOOK OLDALA A Fehérvár Travel Facebook oldalát a követ - kező linken érhetik el: facebook.com/fehervartravel.hu Ha like-olják (kedvelik) oldalunkat, a közössé - gi térben is értesülhetnek híreinkről, aktuális ajánlatainkról, hasznos információkat kaphat - nak utazásainkról, sőt érdekességekkel és nyereményjátékokkal is készülünk. GY. I. K. (GYAKRAN ISMÉTELT KÉRDÉSEK) A honlapunk menüjében találnak egy ilyen pontot, mely az utasok által leggyakrabban fel tett kérdések válaszait tartalmazza. Érdemes áttanulmányozni!

EGYÁGYAS FELÁR AKÁR 100%-OS ÁTVÁLLALÁSA

Az egyágyas felárat csak azoknak kell meg- fizetniük, akik kifejezetten ragaszkodnak az egyágyas elhelyezéshez. Egyébként minden egyedülállóhoz megpróbálunk keresni egy másik, azonos nemű és lehetőleg hasonló korú egyedül utazót. Ha valakinek nem talá- lunk szobatársat, akkor egyágyas szobá- ba kerül, de ennek felárát irodánk 100%- ban magára vállalja. A Fehérvár Travel gyakorlata szerint – uta - saink kényelme érdekében – ilyenkor három - ágyas szobákat nem használunk. Tehát, ha például egy csoportban 3 társítást vállaló, egyedülálló hölgy van, akkor ők jellemzően egy kétágyas és egy egyágyas szobában lesznek elhelyezve. Szeretnénk felhívni kedves utasaink figyel - mét, hogy egyes szállodákban az egyágyas elhelyezés nem feltétlenül egyenértékű a két - ágyas elhelyezéssel. Megjegyzések: - A fenti kedvezményes társítási ajánlat akkor érvényes, ha az utas legalább 45 nappal az indulás előtt befizet az utazásra. 45 napon be- lül csak akkor tudunk eltekinteni az egyágyas felár megfizetésétől, ha az utasnak a koráb- ban jelentkezők között már van társa. Termé- szetesen, ha később jelentkezik egy társat ke- reső egyedülálló személy, akkor az egyágyas felárat visszafizetjük. - Jelentkezéskor társítást kérő utas indulás előtt 45 napon belül (vagy az utazás alatt) akkor módosíthat egyágyas elhelyezésre, ha a társa is vállalja a felár megfizetését (és a szálloda tud szobát biztosítani). - Társításos jelentkezés esetén a Fehérvár Travel nem fogad el kártérítési igényt a szo- batárs személye miatt.

KEDVEZMÉNYEK „FIRST MINUTE” KEDVEZMÉNY

Mindazon utasaink „first minute” kedvez - ménnyel foglalhatnak utazásainkra, akik az egyes programok meghirdetését követő nagyjából 1 hónapos időszakban jelentkez - nek és befizetnek. Előleg fizetése esetén 5%, teljes összeg – egyösszegű – befizetése esetén pedig 6% kedvezményt biztosítunk a reptéri illeték nél- küli részvételi díjból, a félpanziós felárból és az esetleges egyágyas felárból . TÖRZSUTAS-KEDVEZMÉNY Mindazon utasainknak, akik 2023. január 1. után részt vettek a Fehérvár Travel valame - lyik programján, és bármely utazásunkra leg - alább 3 hónappal indulás előtt jelentkeznek és befizetik az előleget, 5% kedvezményt biztosí - tunk a reptéri illeték nélküli részvételi díjból, a félpanziós felárból és az esetleges egyágyas felárból. Teljes összeg – minimum 3 hónappal indulás előtti, egyösszegű – fizetése esetén a törzsutas-kedvezmény 6%. A törzsutassal egy szerződésen szereplő plusz 1 fő részére ugyanez a kedvezmény jár. A törzsutas-ked - vezmény igénybevételének feltétele, hogy az utas jelentkezéskor megadja, mikor és melyik utazásunkon vett részt utoljára. Felhívjuk utasaink figyelmét, hogy a „first minute” és a törzsutas-kedvezmény nem von- ható össze.

GARANTÁLT FAKULTATÍV PROGRAMOK

Ahogy a programleírásokban egyértelműen kiderül, a teljes részvételi díjak a programok

4

A változtatás jogát a Fehérvár Travel fenntartja.

FONTOS TUDNIVALÓK

Made with FlippingBook - Online Brochure Maker