2025-26 Téli katalógus

mentén a vízre épült faházakból álló városnegyed (egy egészen különleges életforma). Napközben megnézzük a közeli Kek Lok Si templomot is, a hegytetőn álló építmény a legjelentősebb és talán a leglátványosabb buddhista templomegyüttes Malaj - ziában. 9. nap: Szingapúr Reggel transzfer Penang repülőterére, elutazás Szin - gapúrba. Megérkezést követően félnapos városnézés a szu - perlatívuszok városában. Szingapúr nevezetességei közül nehéz egy-kettőt kiemelni, egyik csoda a másik után következik. Egy kis ízelítő: a városközpont csúcs - modern épületei, a Singapore Flyer (a világ egyik leg - nagyobb óriáskereke), a gyönyörűen felújított kínai negyed, a botanikus kert felejthetetlen egzotikus vege - tációja (legszebb része a Nemzeti Orchidea Kert) stb. A közös programok után szabad program, majd transzfer a városközponti szállodába (2 éj). 10. nap: Szingapúr Délelőtt pihenés a szállodában, illetve annak úszóme - dencéjénél, vagy pedig részvétel az idegenvezetőnk által szervezett kiránduláson a híres szingapúri állat - kertben.

Függetlenség terén, a szépen felújított Jamek mecset - nél és a Királyi Palotánál. Látogatás a Petronas tor - nyokban (a világ legmagasabb ikertornyai). Megjegy- zés: A program meghirdetésekor még nincs lehetőség befoglalni a jegyeket, így kis eséllyel előfordulhat, hogy a csoport nem tudja meglátogatni a tornyokat. Ebben az esetben természetesen visszatérítjük a be- lépőjegy árát. A nap folyamán látogatást teszünk a híres Madár - parkban (a világ egyik legnagyobb madárparkja, ahol a trópusi madarakon kívül az egzotikus vegetációban is gyönyörködhetünk), valamint a Nemzeti Múzeum - ban (amely kiválóan bemutatja Malajzia történelmét és népeinek kultúráját). A kínai negyedben tett séta közben látjuk majd a színpompás hindu Sri Mariam - man-templomot. A nap egyik csúcspontját jelenti a vacsora helyszíne: a forgó étterem a Kuala Lumpur toronyban, mely a világ egyik legmagasabb tévétornya (421 méter magas). 5. nap: Batu-barlangok, lombkoronasétány, Kuala Lumpur Barangolás Kuala Lumpur környékén. Először a Ba - tu-barlangokhoz látogatunk, ahol egy híres hindu szentély található. Ezt követően a KL Forest Eco Park - ban lehetőség a fák lombkorona szintjével egy magas - ságban található sétaút kipróbálására. Délután egy nagyszerű kézműves központot látoga - tunk meg Kuala Lumpur belvárosában, majd a nap hátralévő részében szabad program. 6. nap: Lata Iskandar vízesés, Cameron-hegy - ség (Tanah Rata, pillangófarm, teaültetvények) Utazás Kuala Lumpurtól észak felé előbb autópályán, majd kanyargós hegyi utakon a Cameron-hegységbe. Az út mentén néhány pici bennszülött falu is felbukkan. Pihenő a Lata Iskandar vízesésnél. A Cameron-hegység 1500 méter magasan fekvő han - gulatos üdülőhelyei egész évben ideális klímát bizto - sítanak, a nappali csúcshőmérsékletek szinte mindig 20 és 25 Celsius fok között vannak. Ismerkedés Tanah Ratával, a hegység fő üdülőhelyével, majd látogatás egy pillangófarmon, ahol sokféle egzotikus élőlényt mutatnak be. A nap csúcspontját egy gyönyörűszép teaültetvény meglátogatása jelenti, közben rövid is - merkedés a tea feldolgozási folyamatával. Szállás a Cameron-hegységben (1 éj). 7. nap: Perak Tong barlangtemplom, Kuala Kangsar, Orangután-sziget, Penang Utazás tovább észak felé. Leereszkedünk a Came - ron-hegységből, majd Ipoh városa mellett megnézünk egy nagyon érdekes kínai buddhista barlangtemplo - mot (Perak Tong). A templom épületegyütteséhez tar - tozik egy díszkert kilátópontokkal. Ezután Perak tartomány szultánjának székvárosával, Kuala Kangsarral ismerkedünk. Fotószünet az Ezer - egyéjszaka meséire emlékeztető Ubudiah-mecsetnél, valamint a régi és az új szultáni palotánál. Kora délután egy különleges helyet keresünk fel, az Orangután-szigetet, mely egy tavon található Bukit Merah városka közelében. Hajóval kelünk át a sziget - re. Az orangután egy erősen veszélyeztetett állatfaj, az egész világon sokat küzdenek a faj fennmaradásáért. A szigeten létrehozott létesítmény is az orangutánok megmentését szolgálja. Természetes környezetben ismerkedhetünk meg ezekkel az intelligens állatokkal és életmódjukkal. Figyelem: Előfordulhat, hogy alacsony vízállás miatt az Orangután-sziget nem látogatható. Ebben az eset- ben a csoportnak helyettesítő programot kínálunk. Ezt követően megérkezés Penang szigetére a világ egyik leghosszabb hídján keresztül (13,5 km). Szál - lásunk Georgetown közelében lesz egy tengerparti szállodában (2 éj). Figyelem: Penang szigete mentén a tenger vize nem elég tiszta ahhoz, hogy ideális legyen fürdésre, a tu- risták inkább a szállodák úszómedencéit részesítik előnyben. 8. nap: Penang, Georgetown Városnézés Penang szigetének gyönyörű fővárosá - ban, Georgetownban, melyet az angolok alapítottak, ma nagyrészt kínaiak lakják, és számtalan történelmi nevezetességének köszönhetően része az UNESCO világörökségnek. A legérdekesebb látnivalók a Wat Chaiya Mangkalaram thai templom (a világ egyik leg - nagyobb fekvő Buddha-szobrával), a kínai Khoo klán pazar temploma és székháza (ahol egy érdekes múze - um a klán történetét is bemutatja), a britek által épített Cornwallis erőd, valamint a tengerbe benyúló mólók

pazar panorámáját, majd közösen megnézzük a „SEA Aquarium” nevű óceanáriumot (a világ egyik legna - gyobb akváriuma varázslatos tengeri élővilággal). Lehetőség további nevezetességek megtekintésére, a programok kiválasztásában az idegenvezető a hely - színen segítséget nyújt (pl. kabinos felvonózás a sziget felett). Sentosa szigete után kora este visszautazás a belvá - rosba, rövid szabad program, illetve zuhanyozási lehe - tőség a szállodában. Útban a reptér felé a városállam egyik különleges attrakciójának, a „Gardens by the Bay” nevű parknak a megtekintésével búcsúzunk Szingapúrtól. A parkban található, 18-50 m magas mesterséges óriásfák este színesen világítanak. Késő este transzfer a repülőtérre, éjfél után elutazás Szingapúrból egyszeri átszállással Budapestre. 12. nap: Érkezés Ferihegyre a kora délutáni órákban (az előze - tes menetrend szerint). Figyelem: A programok sorrendje a nyitvatartások függvényében felcserélődhet.

Délután a szingapúri városnézés folyta - tása: a Raffles Hotel (Ázsia egyik legpa - tinásabb szállodája), a hangulatos indiai és maláj negyed, panoráma a Marina Bay Sands Hotel tetejéről (3 felhőkar - coló tetejét egy hajót formázó óriási te - rasz fogja át), a történelmi épületek a brit gyarmatosítás időszakából, a Singapore folyó menti gyönyörű házsorok, a Merlion szobra (Szingapúr oroszlánfejű és hal - testű jelképe) stb. Fakultatív program: Vacsora egy helyi étteremben, majd a Marina Bay Sands Hotel látványos, zenés-lézeres fény- show-jának megtekintése következik. A programunk zárásaként 20-25 perces hajózás a Singapore folyón. Visszaérke - zés a szállodába este tíz óra körül. A fakultatív program ára: 42.700 Ft – egyszerűbb büfévacsorával. 11. nap: Szingapúr Délelőtt pihenés a szállodában, illetve annak úszómedencéjénél, vagy pedig szabadidő a bevásárlóközpontok utcá - jában, az Orchard Roadon (több mint 20 hatalmas pláza/bevásárlóközpont van egymás mellett). A délután nagy részét Sentosa szige - tén tölti a csoport. Közvetlenül a főszi - get mellett található ez a kisebb sziget, ahova kabinos drótkötélpályán jutunk át. Sentosán tucatnyi, a turistákat tömege - sen vonzó attrakció épült. A drótkötélpá - lya kabinjaiból megcsodáljuk a környék

a Kek Lok Si templomegyüttes egy színes részlete Penang szigetén

HASZNOS TUDNIVALÓK + TÉRKÉP

Időjárás: Szingapúrban és Malajzia általunk meglá - togatott vidékein (a Cameron-hegység kivételével) a nappali csúcshőmérsékletek egész évben 30-35 °C körül mozognak. A Cameron-hegységben ennél álta - lában 8-10 °C-kal hűvösebb van. Csapadékra egész évben kell számítani. Szingapúrban a havi csapadék - átlag 200 mm körül van az év minden hónapjában, a Maláj-félsziget nyugati partjai mentén (ahol a csoport - jaink tartózkodnak) szintén 200 mm körüli havi átlagok jellemzőek, kivéve a júniust és a júliust, akkor valami - vel kevesebb csapadék a jellemző. Igazán sok eső (havi 500 mm) a Maláj-félsziget keleti partjai mentén jellemző novemberben és decemberben, de ez az or - szágrész a csoportjaink programjában nem szerepel. Összehasonlításképpen Magyarországon a havi csa - padékátlag 50 mm körül van. Összegzésül tehát az itthoninál mindenképpen több esőre számítsanak, de ilyen forró klímában a sok nap - sütés után gyakran jól is esik egy trópusi zápor vagy zivatar, ami persze egy időre a hőséget is enyhíti. Egészségügyi előírások: Kötelező védőoltást nem írnak elő a hatóságok, esetleg a Hepatitis A elleni vé - dőoltás javasolt. A biztonság kedvéért azt tanácsoljuk, hogy az utazás előtt néhány héttel keressék fel a Nem - zetközi Oltóközpontot.

Időzóna: Magyarországhoz képest plusz 7 óra. Repülési idők: Közép-Európából a repülőút hossza kb. 12 óra, a Penang – Szingapúr szakasz kb. 1,5 óra. Útlevél: Az útlevélnek mindkét ország esetében az országból való kilépéstől számítva még legalább 6 hó - napig érvényesnek kell lennie. Vízum: 2025. szeptemberi információk alapján ma - gyar állampolgároknak nem szükséges. Mindkét or - szág esetében szükség van regisztrációra a belépés előtt, mely ingyenes és az interneten keresztül, vagy mobilapplikáción kell benyújtani. Az egyszerű, pár lé - pésből álló regisztrációt az utasok egyénileg végzik, irodánk tájékoztatót küld hozzá.

Thaiföld

Penang szigete

Kuala Kangsar

Cameron-hegység

Malajzia

Kuala Lumpur

Putrajaya

Melaka

Szingapúr

Indonézia

73

REPÜLŐS UTAZÁSOK / ÁZSIA

15. éve folyamatosan a Fehérvár Travel kínálatában

Made with FlippingBook - Online Brochure Maker