2026 Nyári katalógus

A fakultatív program ára: 18.300 Ft – garantált in- dulás. (A fakultatív program ára tartalmazza a belé- pőjegyet a várba és a kézműves múzeumba is, vala- mint a helyi idegenvezető díját is Fénis várában, de nem tartalmazza az esetleges felvonójegyet Breuil- Cerviniában.) 6. nap: Nagy Szent Bernát-hágó, Bard erőd Utazás Európa egyik leghíresebb hegyi útján a 2473 méter magas Nagy Szent Bernát-hágóra, az olasz– svájci határra. Az I. században kiépített alpesi átkelő- helyet annak idején Nagy Károly, Barbarossa Frigyes, Luxemburgi Zsigmond vagy éppen Napóleon is hasz- nálta már egy-egy itáliai utazás alkalmával. E zord, a 4000 méter feletti Grand Combin lábainál található hely szerzetesei voltak azok, akik a bajba jutott utazók megsegítésére kitenyésztették a nagy testű bernáthe- gyi kutyákat. Séta a hágó tetején lévő tó partján, illetve lehetőség a híres ispotály megtekintésére. Utolsó megállónk a napóleoni háborúk korában fontos szerepet kapó Bard erőd a Dora Baltea folyó völgyé- ben, amely látványos, hegyoldalra felkúszó fekvése miatt az újkori katonai építészet egyik legérdekesebb emléke. Az erőd szintjei között siklókkal és liftekkel is lehet közlekedni, de a jól kiépített sétaúton való gyalo- gos fel- vagy lemenetel is nagy élmény a szép pano- ráma miatt. Látogatás az erődben, lehetőség az Alpok Múzeumának vagy a börtönben berendezett történeti múzeumnak a megtekintésére. Ezt követően még ma- rad idő az erőd és a szikla közé beszorított kis közép- kori Bard városka felfedezésére is. Délután búcsú az Aosta-völgytől, szállás Észak-Olasz- országban (1 éj). 7. nap: Hazautazás a Verona – Mestre – Ljubljana – Maribor – Tornyiszentmiklós – Nagykanizsa – Siófok útvona- lon. Érkezés Székesfehérvárra és Budapestre az esti órákban. Figyelem: A napok sorrendje a nyitva tartások és az időjárás függvényében esetleg felcserélődhet.

hatalmas hegyekkel körülvett város felfedezése nagy élményt jelent még a sokat látott turisták számára is. Séta a városközpontban (az ősi Szent Orso-templom, a Porta Pretoria – a római kori monumentális város- kapu, a római színház látványos romjai, a főtér, a ka- tedrális, az ókori fórum egészen különleges földalatti maradványai stb.), majd szabadidő a kellemes üzletut- cák környékén. 5. nap: Lago Blu, Breuil-Cervinia, Matterhorn, Fénis vára Pihenés az Alpokban, illetve a szálloda úszómeden- céjénél. Fakultatív program: kirándulás a Matterhorn környé- kére és Fénis várához. Ezen a napon először az Alpok leghíresebb hegycsú- csa, a 4478 méter magas Matterhorn (olaszul Monte Cervino) környékére kirándulunk. Mielőtt elérnénk a 2000 méteren található Breuil-Cervinia modern sí- központját, fotószünetet tartunk a különleges Lago Blu mellett. Tiszta idő esetén a tó kiváló fotótéma: a Matterhornnak és tükörképének megpillantása a kris- tálytiszta kék vízzel egyedülálló élmény. A Valtournenche-völgy végében található Breuil- Cervinia üdülővárosát a XX. század közepén alakítot- ták ki, így nem olyan patinás, mint Courmayeur vagy a Matterhorn svájci oldalán elterülő Zermatt, de nagy előnye, hogy utóbbival ellentétben a piramis formájú hegycsúcs sokkal közelebb van, és így a városka ut- cáiról is nagyon jól látszik. Séta a központban, lehető- ség könnyű túrázásra. Amennyiben járnak a felvonók, lehetőség különböző magasabban lévő kilátópontok elérésére is. Ha a felvonók nem közlekednek, a felszabaduló idő- ben a csoport sétát tesz egy kellemes, szép fekvésű aostai fürdőváros, Saint-Vincent központjában. Ter- mészetesen Breuil-Cerviniába, a Matterhorn lábaihoz mindenképpen ellátogatunk majd. A délután folyamán visszaereszkedünk a Dora Baltea völgyébe és látogatást teszünk Fénis várában. Az Aosta- völgy leghíresebb erődítménye Európa leglátványo- sabb lovagvárai közé tartozik. Lehetőség a vár közelé- ben található kézműves múzeum megtekintésére.

szépen karbantartott városközpontjában (Olaszország egyik legelegánsabb alpesi üdülőhelye a Mont Blanc lábainál található), majd szabadidő, illetve lehetőség kabinos felvonókkal elérni a 3466 méter magas Punta Helbronnert, ami már a Mont Blanc közelében talál- ható. Lélegzetelállító panoráma nyílik innen az Alpok legmagasabb csúcsaira és a számtalan gleccserre. A két szakaszból álló modern felvonó különlegessége az is, hogy a kabinok menet közben 360 fokos fordulatot tesznek. A 2000 méter környékén lévő középső állo- másnál pedig sok egyéb attrakció mellett egy szép bo- tanikus kert várja a látogatókat; az Alpok talán ebben a magasságban a legszebb. A felvonózást követően, a nap zárásaképpen még át- ruccanunk a szomszédos Ferret-völgybe, a 4200 mé- ter feletti Grandes Jorasses lábaihoz. 4. nap: Pont d’Ael, Cogne-völgy (Gimillan, Valnontey, Cogne, Lillaz vízesés), Aosta A nap első részében a Piemont és Aosta határán emelkedő Gran Paradiso környékére kirándulunk. Ez a 4061 méteres csúcs a legmagasabb olyan hegy, ami teljes egészében Olaszország területén talál- ható. A hegyóriás lábainál elterülő völgyek közül a Cogne-völgy kínálja a legtöbb látnivalót. Az út alsó, kimondottan vadregényes szakasza mentén egy kéte- zer éves híd (vízvezeték) áll a patak felett. A Pont d’Ael különlegessége, hogy lehetőség van a híd tetején és a híd belsejében is átkelni a szurdok felett. A völgy 1500 méter körüli magasságban található fel- ső szakasza, Cogne és környéke már inkább idillikus: alpesi rétek, legelésző tehenek, csörgedező patakok, havas hegyek és szép házak jellemzik. Elsőként autó- busszal felmegyünk Gimillan faluba, ahonnan remek panoráma nyílik a völgyre és a Gran Paradiso csúcsai- ra, majd könnyű sétát teszünk a hegyóriáshoz legköze- lebbi Valnontey faluban. A déli órákban ismerkedés a völgy központjával, Cogne városkával (szép plébánia- templom, történelmi épületek, üzletutca stb.), majd a Lillaz vízeséshez látogatunk. Délután városnézés a régió ősi fővárosában, a fontos alpesi utak találkozásánál fekvő Aostában. A római kori és középkori emlékekben egyaránt bővelkedő,

FOTÓKÖNYV – II. KÖTET „ A VILÁG A FEHÉRVÁR TRAVELLEL ” – válogatás utasaink legszebb fotóiból

1997-ben (első katalógusunkban) hirdettük meg először a fotópályázatunkat, arra biztatván utasainkat, hogy osszák meg velünk az utazásaik során megörökített élményeiket, többek között abból a célból, hogy a legszebb felvételek bekerüljenek majd a katalógusainkba, továbbá a honlapunk képgalériáiba. Eddig csak digitális képből közel 70.000 érkezett be hozzánk, de ezen felül még rengeteg előhívott fotó is összegyűlt. Ezt a hatalmas mennyiséget kezdettől fogva rendszerezve tároljuk, melyből min- den egyes katalógusunk összeállításához szép számmal válogatunk. Ezúton is szeretnénk köszönetünket kifejezni a beküldőknek.

Nagyon sok igazán kitűnő fotó készült, ezért gondoltunk arra először 2016-ban, hogy a Fehérvár Travel fennállásának 20. évfordulója kapcsán érdemes lenne a legjobbakat kézzel fogható formában is megörökíteni. Mivel azóta a beérkezett képek száma több mint a duplájára nőtt, ezért elérkezettnek láttuk az időt arra, hogy elkészítsük fotókönyvünk II. részét, mely 2023. decemberében jelent meg. A digitális állományból válogattuk össze az e könyvben szereplő 198 képet, ösz- szesen 131 utasunktól. A válogatásnál ügyeltünk a nyomdai követelményeknek is megfelelő minőségre, valamint arra, hogy minél több programunkról és minél több utasunktól kerüljön be felvétel. Az adventi, szilveszteri és karneváli utazásaink kivételével az öt kontinens mindegyikére szervezett szinte összes eddig indított programunkból kaphat ízelítőt, aki végiglapozza ezt a szép albumot. A kemény-fedeles fotókönyvet autóbuszos utazásainkon valamint irodánkban (Székesfehérvár, Várkörút 40.) tudják megvásárolni, ára 3.500 Ft. Amennyiben postai úton szeretnék kérni, kérjük, küldjenek e-mailt az info@fehervartravel.hu címre. Ebben az esetben, a könyv terjedelme és súlya miatt – A4-es méretű és 200 oldalas – az csomagként kerül feladásra, ennek plusz költségéről kérjük, érdeklődjenek irodánkban. A VILÁG A FEHÉRVÁR TRAVELLEL VÁLOGATÁS UTASAINK LEGSZEBB FOTÓIBÓL II. KÖTET 8000 Székesfehérvár, Várkörút 40. Tel.: 22/321-871, 331-997, 321-821 | info@fehervartravel.hu www.fehervartravel.hu

Reméljük, hogy a könyvet végiglapozgatva szép emlékeket idéznek fel a fotók. Kellemes kalandozást kívánunk!

129

DÉL-EURÓPA / OLASZORSZÁG

Made with FlippingBook - Online Brochure Maker