FONTOS TUDNIVALÓK
ÜLŐHELYFOGLALÁS JELENTKEZÉSI SORRENDBEN A programfüzetben szereplő valamennyi au- tóbuszos utazásunknál ingyen biztosítjuk az ülőhelyfoglalás lehetőségét a jelentkezés sor- rendjében. Ez az ülőhelykiosztás az egész utazás során érvényben marad. Kivételes esetben (pl. busztípus módosítás esetén, a hozzátartozók egymás mellé ültetése érdeké- ben stb.) ez a kiosztás változhat. Felhívjuk a figyelmet, hogy az autóbuszok utolsó sorában az ülőhelyek általában csak kissé dönthetőek. Ugyanakkor az utolsó sor ülőhelyei több busz esetében emelt szintűek, ilyenkor onnan jobb a kilátás. A repülőgépes utazásoknál a külföldi partner adja az autóbuszt. A busztípus függ a csoport létszámától is, amely előre nem ismert. Ezek- nél az utazásoknál így előzetes helyfoglalást nem tudunk biztosítani, de a helyszínre megér- kezve az utasok a jelentkezés (*előlegfizetés) sorrendjében választhatnak ülőhelyet. Ezen a Fehérvár Travel idegenvezetője kismértékben módosíthat annak érdekében, hogy a hozzá- tartozók egymás mellett ülhessenek. * A programok meghirdetését követő 1 hétben a repülős utazásokra érkező befi - zetéseket nem érkezési sorrendben, hanem véletlenszerűen (egy véletlenszám-generá- tor segítségével) állítjuk sorba. Tehát az ülő - helyfoglalás szempontjából mindegy, hogy az első héten mikor utalják (fizetik be) az előleget vagy a teljes összeget. Az okokról bővebben honlapunkon olvashatnak. SZÁLLODÁK A társasutazásaink során használt szállodák kiválasztásánál igyekszünk maximális gon- dossággal eljárni. Természetesen itt nagyon sok szempontot kell figyelembe venni. Nyil- vánvaló például, hogy egy külvárosi vagy vá- ros környéki szálloda kevésbé alkalmas esti sétákra, mint egy belvárosi. Ugyanakkor a belvárosi szállodákban általában kisebbek a szobák, néha zárt udvarra néznek, a belvárosi szállodák általában drágábbak és gyakran za- josabbak is, mint a belvárostól távolabb lévők. Az árnak fontos szerepe van a szállodák ki- választásánál, de azért azt mindig próbáljuk elkerülni, hogy ez a minőség rovására men- jen. Gyakran azért tudunk jó árat elérni, mert már évek óta nagyszámú csoportot küldünk az adott szálláshelyre. Körutazások esetében, amikor egy szállodá- ban csak egy-két éjszakát tölt a csoport, külö- nösen nehéz a szállodafoglalás, hiszen a leg - több szállodatulajdonos arra törekszik, hogy hosszabb időre adja ki a szobáit. A szállodákban a hűtőszekrény nem feltétle- nül alapfelszerelés. Amennyiben megtalálható a szobában, általában minibárként funkcionál, azaz legtöbbször nem a szállodavendégek ételeinek tárolására van kialakítva. Ugyan- akkor a legtöbb szállodában lehetőség van gyógyszerek hűtőszekrényben való elhelyezé- sére, ha szükséges. Szeretnénk felhívni utasaink figyelmét, hogy sok szállodában az egyágyas és a három- ágyas elhelyezés nem feltétlenül egyenértékű a kétágyas elhelyezéssel. Néha még akkor sem, ha magas az egyágyas szoba felára, vagy ha a harmadik ágyra semmilyen kedvez- ményt nem adnak.
Az ellátással kapcsolatos esetleges egyéni, speci- ális kívánságokat (amennyiben azt jelentkezéskor írásban jelzik nekünk) továbbítjuk a szolgáltatók- hoz, de ezek elbírálása kizárólag a szolgáltatók hatáskörébe tartozik, a Fehérvár Travel ezek tel - jesítésére nem tud garanciát vállalni. GARANTÁLT FAKULTATÍV PROGRAMOK Ahogy a programleírásokban egyértelműen kiderül, a teljes részvételi díjak a programok túlnyomó részét tartalmazzák. Egyes utazá- sainknál azonban fakultatív programokat is szervezünk abból a megfontolásból, hogy biz- tosítsuk a választás lehetőségét: pihenés vagy újabb látnivalók megtekintése. A legtöbb fakul- tatív programnál garantáljuk azok indulását. Ezek akár 1 fő jelentkezése esetén is indulnak, így utasaink már a jelentkezésnél biztosak le- hetnek abban, hogy nem mulasztják el a vá- lasztott programot. A repülős utazások jó részénél (és egyes buszos utazások esetében is) a fakultatív programokra minél előbb célszerű jelentkezni. Késői jelentke- zés esetén előfordulhat, hogy a helyi szolgáltató nem tud már több helyet visszaigazolni. ÚTI OKMÁNYOK, VÍZUM Kérjük, hogy úti okmányaik érvényességi ha- táridejét már a jelentkezéskor ellenőrizzék. Egyes országok esetében a beutazás csak ak- kor engedélyezett, ha az útlevél a beutazástól számítva még legalább 6-7 hónapig érvényes. Néhány úti cél esetében a beutazáshoz beuta- zási engedély (pl. Egyesült Királyság, USA, Új- Zéland) vagy vízum (pl. Ausztrália, Botswana, Egyiptom, India, Jordánia, Kambodzsa, Laosz, Namíbia, Zambia, Zimbabwe stb.) szükséges. A vízumok beszerzéséhez a Fehérvár Travel vállalja az ügyintézést, ha az ahhoz szükséges okmányok, fényképek a Fehérvár Travel által megadott határidőig megérkeznek irodánkba. Természetesen azért nem tudunk felelősséget vállalni, hogy a vízumot kiadják-e a hatóságok. Bővebb információkat az egyes országok be- utazási feltételeiről és szabályairól a program- oldalakon illetve a 188-191. oldalakon találnak (és természetesen honlapunkon is). Felhívjuk a nem magyar állampolgárságú uta- saink figyelmét, hogy ellenőrizzék le maguk- nak a beutazási feltételeket. IDEGENVEZETÉS Az utazások sikere nagymértékben függ az idegenvezető szakértelmétől, felkészültségétől, helyismeretétől, rátermettségétől. Ezért min- den csoportunknál nagy hangsúlyt helyezünk az idegenvezetők kiválasztására és felkészíté- sére, akiknek a legfontosabb feladata, hogy az Önök utazását kellemessé és tartalmassá te- gyék. Közülük jó páran – az utasok véleménye szerint – a szakma legjobbjai közé tartoznak Magyarországon.
A csoportjaink kb. 90%-ánál biztosí- tunk adó-vevőt, olyan utazásoknál mindenképpen, ahol – a sokéves tapasztalat, valamint utasaink és idegenvezetőink véleménye alap- ján – nagyobb szükség van rá. Ugyanakkor beszéd-kihangosító készüléket is tudunk biztosítani idegenvezetőinknek.
Két utazás között természetesen a vevőkészü- lékeket és a fülhallgatókat fertőtlenítjük, a nyak- ba akasztókat magas hőfokon kimossuk. Az adó-vevő készülékek részletesebb bemuta- tását a 101. oldalon olvashatják.
KÉSŐ ŐSZI EURÓPÁN TÚLI UTAZÁSOK
A 2026-os év utolsó negyedében induló Eu- rópán túli utazásainkat a katalógus februári zárásakor még nem véglegesítettük. Ezekben az esetekben többnyire az adott utazás azon időpontjainak rövidített leírásai és árai szere- pelnek a katalógusban, melyek a 2025-2026- os téli katalógusban (és honlapunkon) lettek meghirdetve. Ezek jó támpontot nyújthatnak az érdeklődőknek, nagy változások a progra- mokban nem várhatóak. A késő őszi Európán túli programokat várha - tóan április-május folyamán fogjuk meghir- detni honlapunkon, de a tervezett dátumok már megtalálhatóak ebben a programfüzetben. A honlapunkon már 2025 novembere óta leadhat- ják igényüket, hogy e-mailben értesítsük Önöket a program meghirdetésének időpontjáról. EXTRA KEDVEZMÉNYES SZÁLLÁSOK VIDÉKI UTASAINKNAK Katalógusunk 12. oldalán négy szállodát is aján- lunk vidéki utasaink számára (Székesfehérváron, Budapesten és Ferihegyen), melyekben az uta- zás előtti és a megérkezés utáni éjszakát kedvez- ményes áron tölthetik el a Fehérvár Travel rész- vételi jegyének bemutatásával. Az ajánlatok úgy lettek kialakítva, hogy könnyű legyen eljutni az indulási/találkozási helyre. Ezenkívül ezek a szál- lodák általában kedvező parkolási lehetőséget is biztosítanak utasainknak az utazás időtartamára. FIGYELEM: E KEDVEZMÉNYES SZÁLLÁSDÍ- JAK 50%-ÁT VISSZATÉRÍTJÜK UTASAINK- NAK UTAZÁSI KEDVEZMÉNY FORMÁJÁBAN. Részletek a 13. oldalon. PARKOLÁSI LEHETŐSÉGEK SZÉKESFEHÉRVÁRON ÉS FERIHEGYEN A részletes információkat és tudnivalókat a 87. oldalon és honlapunkon olvashatják.
INGYENES PARKOLÁS IRODAHÁZUNK MELLETT UTASAINK SZÁMÁRA
Irodaházunk mellett (a Távirda utca felőli ol- da lon) található néhány parkolóhely saját terü- leten, melyet kizárólag vendégeink (utasaink, idegenvezetőink, partnereink stb.) számára tartunk fenn az ügyintézés idejére. Amennyi- ben a sorompóhoz érve felhívják irodánkat vagy a kaputelefonon jeleznek, a recepciós felnyitja a sorompót. Az autó leállítása után fáradjanak a recepcióhoz, ahol megkapják a
RÁDIÓS ADÓ-VEVŐK (AUDIOGUIDE-OK)
Idegenvezetőink munkáját a legkorszerűbb rádiós adó-vevő készülékekkel (audioguide- okkal) segítjük, ami ugrásszerű minőségi válto- zást jelent az utasok számára. A készülékek használata utasaink számára természetesen ingyenes.
A változtatás jogát a Fehérvár Travel fenntartja.
6
FONTOS TUDNIVALÓK
Made with FlippingBook - Online Brochure Maker