Útközben megállunk a Szász-Anhalt tartományhoz tar- tozó Naumburgban. Az UNESCO világörökséghez tar- tozó dóm épületegyüttese Németország legértékesebb középkori műemlékei közé tartozik. Ugyanakkor érde- mes a városban is egy sétát tenni idegenvezetőnkkel (szép főtér, hangulatos polgárházak, különleges plébá- niatemplom). Szállás Türingiában, Weimar mellett (3 éj). 6. nap: Wartburg vára, Eisenach, Schmalkalden A délelőtti programunk az Eisenach városa fölött emel- kedő Wartburg vára, mely ezer szállal kötődik a német történelemhez, egyfajta nemzeti emlékhelye Német- országnak. Nekünk, magyaroknak is fontos ez a hely, hiszen II. András királyunk lánya, Árpád-házi Szent Erzsébet (a szegények jótevője) itt élte rövid életének nagy részét. Itteni tevékenységének a következménye, hogy Európában ő a középkori magyar történelem leg- ismertebb személyisége. A várkastély pompás dísztermei közül kiemelkedik az Énekesek csarnoka (mely a híres középkori dalverseny emlékére készült), és az a szoba, ahol gyönyörű mo-
zaikok mesélik el Szent Erzsébet életét. A dísztermek közös bejárása után lehetőség lesz a várkastély párat- lanul gazdag kincstárának megtekintésére. Látjuk majd a Luther-szobát is, ahol Luther Márton 1521-ben német- re fordította a Bibliát. A déli órákban sétát teszünk Eisenachban (Johann Se- bastian Bach szülővárosában), majd rövid szabadidő után továbbutazás Schmalkaldenbe. Ez a kisváros a Türingiai-erdő nevű hegység déli lábainál fekszik. Az óváros épületeinek nagy része késő középkori favázas ház, nem csoda, hogy a látogatók hamar beleszeret- nek ebbe a bájos településbe. A közös séta után sza- badidő, ezalatt lehetőség lesz a schmalkaldeni kastély megtekintésére, ahova idegenvezetőnk is elkíséri az érdeklődőket. Késő délután a Türingiai-erdőn keresztül
12. éve folyamatosan a kínálatunkban Indulás hazafelé. Utazás a Drezda – Prága – Brno – Rajka – Győr – Tatabánya útvonalon. Érkezés Buda- pestre és Székesfehérvárra az esti órákban. Figyelem: A napok sorrendje a nyitvatartások függvé- nyében felcserélődhet. ler emlékműve, Schiller-ház, Piac tér, Szent Péter és Pál-templom, hercegi kastély, Goethe-ház stb. A közös séta után szabadidő, mely során az irodalom iránt ér- deklődők megtekinthetik a Goethe-házat is. Kora délután utazás a közeli Erfurtba, Türingia tarto- mány fővárosába. Sokak szerint a 16 német tartomá- nyi főváros közül Erfurtnak van a legszebb belvárosa, számtalan gyönyörű épület megmaradt az elmúlt év- századokból, egyfajta szabadtéri múzeum az egész óváros. Egészen különleges nevezetesség a Krämer- brücke (a Szatócsok hídja), melyen végig bájos késő kö- zépkori favázas házak sorakoznak. A városnézés után lesz szabadidő is, majd visszautazás a Weimar melletti szállodába. 8. nap:
visszautazás a szállodába. 7. nap: Weimar, Erfurt
A délelőttöt Weimarban, Goethe és Schiller városában töltjük. Weimar főleg gazdag kulturális örökségének köszönhetően világhírű, az irodalom, a zene, a mű- vészetek városa. Megérkezés után városnéző séta következik: Német Nemzeti Színház, Goethe és Schil-
4 NAP / 3 ÉJSZAKA BRUTTÓ ÁRAZÁS
DREZDA, MEISSEN, SZÁSZ-SVÁJC csillagtúra Szászországban
Németország
UTAZÁS:
Légkondicionált autóbusszal (WC, DVD, italautomata). Nincs éjszakai buszozás.
Szászország egy kb. négy magyar megyényi terület, Németország legkeletibb tartománya. Az Érchegy- ségben bányászott nemes- ércek és a szorgalmas szászok munkája révén Németföld egyik leggaz- dagabb vidéke volt ez. Nem véletlen, hogy pár száz évvel ezelőtt a fővá - ros, Drezda, Európa egyik virágzó művészeti köz - pontja volt, az Elba Firen - zéjének is nevezték. Mú- zeumai ma is világhírűek. A tartományi fővároson
Drezda – a Zwinger udvara
SZÁLLÁS:
Kétágyas, fürdőszobás szállodai szobákban. „A” jelű csoport: egy emelt szintű 3 csillagos szál- lodában, mely Drezdában található, nem messze a városközponttól. „B” jelű csoportok: egy egyszerűbb 3 csillagos szál- lodában Drezda környékén. „A” jelű csoport: Büféreggeli. Figyelem: Ennél a csoportnál nem kínálunk félpan- ziós lehetőséget. Drezdában az étkezés könnyen megoldható, az idegenvezető természetesen segít- séget nyújt. „B” jelű csoportok: Büféreggeli / fakultatív vacsora. ELLÁTÁS:
IDŐPONTOK: TELJES RÉSZVÉTELI DÍJAK:
kívül gyönyörű kisvárosok szerepelnek a programunkban, például a régebbi fejedelmi szék - hely, Meissen (a porcelán városa), és Görlitz, ahol több mint 3000 műemlék épület található. A természeti szépségek kedvelőinek sem kell csalódniuk, hiszen a Szász-Svájc Nemzeti Park területén fantasztikus sziklaképződmények között hömpölyög az Elba.
– Győr – Tatabánya útvonalon. Érkezés Budapestre és Székesfehérvárra a késő esti órákban. Figyelem: A programok sorrendje a nyitvatartások függvényében felcserélődhet. Betegség-, baleset- és poggyászbiztosítás: . . . . . ..... 575 Ft/nap (ld. 21. oldal) Térképvázlat a 24-25. oldalon. 2026. máj. 01 – 04. . . . . . . . ......B. .. 112.500 Ft 2026. jún. 04 – 07. . . . . . . . ......B. .. 112.500 Ft 2026. aug. 02 – 05. . . . . . . . ...... A. .. 130.700 Ft 2026. szept. 11 – 14. . . . . . . ..... B. .. 118.300 Ft 2026. okt. 23 – 26. (őszi szünet) . . B. .. 112.500 Ft A teljes részvételi díj tartalmazza az autóbuszos utazást, a 3 éjszakai szállást reggelivel, a helyi ide- genforgalmi adót, az útlemondási biztosítást, az idegenvezetést és a felsorolt programokat, de nem tartalmazza a belépődíjakat, valamint a sétahajó- zás díját (ld. 16-20. oldal). Félpanziós felár („B” jelű csoportok): .. . . . . . ....... 28.500 Ft (3 vacsora) Egyágyas felár:.. . . . . . . . . . . . . .B . .. 27.500 Ft A . .. 41.700 Ft 3. ágy kedvezménye („B” jelű csoportok): .. . . . . . ....... 40.000 Ft
1. nap: Drezda Elutazás Székesfehérvárról a Piac téri parkolóból reg- gel 4.45-kor. Budapestről az autóbusz 6 órakor indul a Déli pályaudvartól. Utazás a Tatabánya – Győr – Raj- ka – Brno – Prága útvonalon Drezdába, Szászország fővárosába. A II. világháborúban szinte földig rombolt város ma ismét régi fényében tündököl, a történelmi épületeket újjáépítették. A városnéző séta fő attrakciói a következők: Staatsoper (Állami Operaház), Hofkirche (katolikus katedrális), Residenzschloss (az uralkodó kastélya), Fürstenzug (a szász uralkodók felvonulása – 102 méter hosszú fríz), Brühl-terasz (az Elba felett), Frauenkirche (Németország legnagyobb barokk temp- loma), Kultúrpalota (oldalán az NDK-fal) stb. Szállás Drezdában vagy környékén (3 éj). 2. nap: Meissen, Drezda Kirándulás a szép fekvésű Meissenbe. Az Elba-parti városról mindenkinek Európa legelső és leghíresebb porcelánmanufaktúrája jut eszébe, de a gyönyörű óvá- ros műemlékei is páratlanok. Séta az alsóvárosban, majd lifttel felmegyünk a felsővárosba, ahol megtekint- jük a pompás gótikus székesegyházat és annak múze- umát. Ezt követően szabadidő. A déli órákban a por- celánmanufaktúrával ismerkedünk (a porcelánkészítés bemutatása, múzeum, vásárlási lehetőség), majd újra Drezdába utazunk. Látogatás a Zwingerben. A palotaegyüttes a német ba- rokk egyik mesterműve, képtára Európában az egyik legrangosabbnak számít. A késő délutáni órákban sza- badidő Drezdában.
3. nap: Szász-Svájc (Bastei, Stadt Wehlen, sétahajózás az Elbán, Königstein) A Szász-Svájc Drezda és a cseh határ között talál- ható. Németország egyik legszebb tájegysége ez, gyönyörű folyóvölgyekkel, jellegzetes formájú táblás hegyekkel és fantasztikus sziklaképződményekkel. A Szász-Svájcban tett körutazásunk egyik fő állomását a Bastei lenyűgöző sziklavilága jelenti. Ezt követően továbbutazunk egy hangulatos kisváros- ba, Stadt Wehlenbe. Innen indul a sétahajózás az El - bán, mely során elhajózunk egészen Königstein váráig, így hajóról is megcsodálhatjuk ezt a gyönyörű vidéket. Késő délután látogatás Königstein hatalmas fellegvárá- ban. A vár falairól pazar kilátás nyílik az Elba völgyére, felülről is vethetünk még egy pillantást a mélyben ka- nyargó folyóra. (Mind a Bastei, mind Königstein vára könnyen megkö- zelíthető idősebb utasaink számára is.) 4. nap: Görlitz A délelőtti programunk Németország legkeletibb váro- sa, Szászország egyik gyöngyszeme, Görlitz, ahol több mint 3000 műemlék épület található. A város a II. vi- lágháború végén harc nélkül került a szovjet csapatok birtokába, így aztán a városnézés során a korábbi év- századok szinte minden építészeti stílusa tanulmányoz- ható a gótikától a szecesszióig. Sétánk során egy rövid időre átkelünk majd a Neisse folyó hídján a szomszédos lengyel városba, Zgorzelecbe is. Késő délelőtt indulunk hazafelé. Átkelés Csehország- ba, majd hazautazás a Liberec – Prága – Brno – Rajka
12. éve folyamatosan a kínálatunkban
93
NYUGAT-EURÓPA / NÉMETORSZÁG ÉS A BENELUX ORSZÁGOK
Made with FlippingBook - Online Brochure Maker